Hírekösszes hír »
Szállásokösszes szállásadó »
Dunaújváros, Dózsa u. 33.
Dunaújváros, Magyar út 30.
Látnivalók a településenösszes látnivaló »
Dunaújváros, Vasmű tér 1-3
Dunaújváros,
Dunaújváros,
Dunaújváros,
Dunaújváros,
Aktuális programokeseménynaptár »
Nincsenek ma programok Dunaújvárosban.
Dunaújváros története
A feltárt leletek is bizonyítják, már az őskorban is lakott volt ez a terület. Az első jelentős település, amely mintegy hét évszázadon át virágzott, a bronzkorban alakult ki. Hatalmas tárgyi leletanyag maradt fenn a római korból is, amelyek arról árulkodnak, hogy az itt kiépült Intercisa nevű római katonai tábor a hozzá kapcsolódó polgárvárossal jelentős szerepet játszott a Római Birodalom keleti határának, a limesnek a barbár támadások elleni védelmében. A honfoglaló magyarok a 10. század elején telepedtek meg a térségben. A későbbi korból származó ásatások tárták fel a Dunaújváros elődjének tekinthető, már az Árpád-korban is létező, máig fennálló Pentelét, amely egy középkori görög szentről, Szent Pantaleonról, pontosabban az egykori Duna-szigeti (a mai Szalki-sziget elődje) Szent Pantaleon apátság védőszentje után kapta a nevét.
Dunapentele a századfordulónA falu 1541-től 1688-ig volt török uralom alatt, a 15 éves háború alatt pedig a lakosság teljesen kipusztult. A 17. században a törökök palánkvárat építettek a falu (mezőváros) magját jelentő Rácdombon. A török alóli felszabadulás után - több Duna-menti településhez hasonlóan a magyar lakosságot rácok váltották fel. Amikor pedig a Duna menti községek jobbágyai megtagadták a labancoknak a szolgálatot, Pentele is német megszállás alá került és újból elnéptelenedett. A pentelei rác lakosság részt vett a Rákóczi-szabadságharcban, amelynek leverése után a falu újra kiürült volna, ha nem hoznak magyar telepeseket a községbe. Ezt követően azonban a település fejlődésnek indult. Az 1831. évi kolerajárvány után a jobbágyok helyzetének romlása ugyan lázadáshoz vezetett ennek vezetője Szórád Márton csizmadiamester volt , ám közben 1830-ban a község jogot szerez évente négy országos és hetente két hetivásár tartására. Megyei vizsgálat után az uralkodó, a későbbi palotapuccsal megbuktatott jóságos V. Ferdinánd 1833-ban (ismét) mezővárosi rangot adott Pentelének.
Az 1848-49-es szabadságharc idején a város népe Kossuth zászlaja alatt harcolt: a nemzeti őrsereg 1848. május 28-án befejezett összeírása szerint a nemzetőrségnek 237 tagja lett (fegyvergyakorlatra alkalmas közülük 223 személy); a szabadságharc idején a nemzetőrök és a népfelkelők felügyelték a dunai átkelőt és a Buda-Eszék út pentelei szakaszát. A szabadságharc bukása után letartóztatták Téglás János bírót és bebörtönözték a város forradalmi szemléletű jegyzőjét, Varga Mihályt. A lakosság nagy része mezőgazdasági bérmunkás sorba kényszerült. A kiegyezést követő közigazgatási változások során 1870-ben Dunapentelét a nagyközségek közé sorolták. Ekkor költözött véglegesen Pentelére a település szellemi arculatának korabeli legjelentősebb formálója, Rosti Pál világutazó, útikönyv-író, földrajz- és néprajztudós, az első magyar fotográfusok egyike. (A Pesten született tudós fotográfust a pentelei római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.) A település másik itt született híres személyisége: Pentelei Molnár János festőművész (18781924).
A település a második világháború alatt bombakárokat szenvedett.
Sztálinváros az '50-es évekbenA Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége 1949 végén hozott döntést egy új, gigantikus vaskohászati kombinát és a hozzá kapcsolódó lakótelep felépítéséről, amelynek célja az volt, hogy megteremtse a hazai szocialista nehézipart.
Az eredetileg Mohács környékére álmodott beruházásnak a megromlott magyar-jugoszláv kapcsolatok miatt új helyszínt kerestek, így esett a választás a Mezőföldi-plató szélén álló településre: az első ötéves terv legjelentősebb beruházásaként kezdődött tehát az új város akkori nevén Sztálinváros építése. 1956. október 24-től forradalmi hangulat uralkodott a városban. A hatalmat valósággal sokkolta a sztálinvárosiak forradalmi hevülete. Tény, hogy a forradalom ideje alatt hazánkban elszaporodott rádióadások közül utoljára a dunapentelei Rákóczi adó szólalt meg. Az ezutáni konszolidációs időszak mérföldköve, hogy a város neve 1961-től Dunaújváros. A Sztálin vasműből Dunai Vasmű, majd Dunaferr Zrt. lett. A vállalatcsoport ma is az ország egyik legjelentősebb ipari komplexuma, amelynek nagy szerepe van abban, hogy a város az elmúlt évtizedekben megtalálta reális helyét az ország gazdasági-kulturális életében, és a Mezőföld keleti részének jelentős központjává vált.

